Vadkempingezzünk átalakított kisbuszban!

Nevezhetjük romantikus elképzelésnek (bár mi normálisnak nevezzük), de már régóta álmodozunk egy olyan fajta szabadságról, amit csak egy saját, kerekeken guruló nyaraló adhat. Nekünk nem az 5 csillag a luxus, hanem a természetközeliség nyújtotta kalandok. Nem is kell ehhez túl messzire menni, az egyik hétvégén mi például csak 30 km-t utaztunk hozzá.

A feltételek, vagyis az ahhoz szükséges infrastruktúra, hogy a mindennapokban melósautóként használt kisbuszban éjszakázzunk, már 1 éve adottak, hiszen már rég elkészítettem a buszba az ágyat és alá a fa tárolódobozokat, de valahogy a munka és a mindennapok kiszámíthatatlansága, a tél, meg a halogatás védőszentje mindent megtettek azért, hogy megakadályozzák a főpróbát.

A viszonylag spontán megszervezett (a "szervezett" ebben az esetben azért erős túlzás) miniszünidő viszont felejthetetlenre sikerült, és megerősítette az állandó, de elég irreális vágyakozásunkat a #vanlife életmód iránt.

Úgy terveztük, hogy elindulnunk péntek délután, aztán majd lesz valami: nem volt egyszerű mutatvány, gyereket + gyerek barátnőjét össze kellett szedni, munkából időben hazaindulni, és egy varázspálca, vagyis a csavarbehajtógép és sok humán erőforrás (a két kezem) segítségével a melósmobilt lakóautóvá kellett átalakítani. És persze bepakolni otthon annyi cuccot, amennyit általában 1 hétre pakol az ember, de mint tudjuk, 1 nap és 7 nap cucc-igénye között nem olyan sok különbség van...

Az volt a cél, hogy valahol Budapest környékén a buszban alvást leteszteljük, a többi program pedig spontán alakult. Az eredeti terv az volt, hogy a Pilis erdeit hódítjuk meg, de az utóbbi napok esőzései miatt nem mertünk csúszós földutakra bízni a szűz-lakóautónkat, ami ugye melósautóként már régóta nem szűz, ezt a csekély félmillió megtett kilométere bizonyítja. Miközben átverekedtük magunkat a városon (péntek délután, Budaörsről Szentendre felé, hm), volt idő a környék guglis feltérképezésére.

Úgy gondoltuk, beállunk az egyik Duna-kanyarbeli kempingbe, aztán úgy csinálunk, mint aki nagyon profi ebben. De nem voltunk nagyon profik, és az első kempingben, amit Tahitótfaluban találtunk, a sors segített kicsit átgondolni a céljainkat, ugyanis mivel 19:00 óra után érkeztünk, bár körül tudtunk nézni bent, az üzemeltetőt nem találtuk sehol, és a telefont sem vette fel. A lányok addig sétálni vitték a törpe, de kicsit arcátlanul viselkedni hajlamos kutyánkat, Zazit, a Jack Russell terriert, és újra átgondoltuk, hogy most akkor mi mit is akarnánk csinálni a kempingben. Zazi kb 10 perc után azt hinné, mi most már itt lakunk, és neki minden idegenre rá kell ordítania, hogy jelezze a tulajdonviszonyokat.

Fürödni nem akarunk, mert azt minek, egy WC közelsége mondjuk nem rossz, de másképp is megoldható a dolog, viszont mi azért jöttünk, hogy a természetben legyünk, és egy hangos kemping, ahol mindenki egymás mellett lakik, nem túl ideális hely erre a célra.

Gyors döntés után tovább indultunk a csodás naplementében, a lányoknak már maga az utazás is élmény volt, mi meg bíztunk benne, hogy valahogy csak lesz.

Később már visszahívott a kempinges, de mi akkor már messze jártunk, és meg is érkeztünk a következő kinézett kempinghez Dömösre. Itt már felgyorsítottuk a döntési folyamatot, amikor láttuk a kempinghez közeli Duna-parti szakaszon összegyűlt kisebb tömeget, éreztük a kemping éttermének szagát (nem mintha rossz lett volna), és hallottuk az estére készülő izgatott ricsajt, szóval megszavaztuk, hogy kicsit odébb gurulunk még. Már majdnem lement a nap, amikor megtaláltuk a Helyet. Itt aztán összeállt minden, ideális "parkoló" az autónak, kilátás a Dunára, csönd és magány.

Letáboroztunk, gyorsan előkészítettük a buszt az éjszakai műszakra (az ágyon lapjával hárman férünk el, a második sor ülésen meg 1 fő, Zazi meg az első ülésen őrizte a házat), kicsaptuk a kempingasztalt és -székeket a vacsorához, majd onnantól szabadfoglalkozás. Érdekes módon egészen fél 10-ig lehetett látni extra fényforrás nélkül is, aztán mindenkire felkerült a fejlámpa, Zazira meg a világító nyakörv, éjfél körül meg kidőltünk, illetve bedőltünk a buszba.

A felnőttek kivételével mindenki jól aludt, de nem aludni jöttünk, hanem tesztelni, szóval minden szuper volt. Másnap reggeli és dunázás, majd megint útra keltünk a környéken csavarogni, és megállapítottuk, hogy ennél jobban és tartalmasabban nem is tölthettük volna ezt a 1,5 napot.

Főpróba sikeresen teljesítve, retteghet Európa, előbb-utóbb útra kelünk!