
ASCHENBRENNER ZSOLT ASZTALOS
Megvalósítom, amit megálmodtál!
Asztalos egyéni vállalkozó vagyok, egyedi megrendeléseket teljesítek. 25 éve dolgozom asztalosként, fő profilom konyhabútorok, beépített szekrények, fürdőszobabútorok tervezése és gyártása, de vállalom bútorok összeszerelését, beépítését és javítását is. A megrendelő igénye szerinti anyagokból dolgozom, ezek lehetnek laminált és furnérozott bútorlapok, illetve bármilyen fa alapanyag, különféle felületkezeléssel. Telefonos egyeztetés után a helyszínen felmérem a munkát, utána részletes tervet és árajánlatot adok, pontos időtervvel. Budapesten és kb. 30 km-es körzetében vállalok megbízatást. Ezen a számon várom hívásod: +36 70 569 0221

25 ÉV
Asztalosnak születtem?
Nem születtem asztalosnak. Még csak nem is ez volt az álmom 14 évesen. Cukrász akartam lenni, de valahogy mégis az asztalos szakipari iskolában kötöttem ki. Belenőttem a szakmába, és megszerettem, ahogy kiderült, hogy jó érzékem van hozzá, és a kreativitásomat is ki tudom benne élni. Megtanultam a megrendelőkkel is kommunikálni, tudok alkalmazkodni az ízlésükhöz, elképzeléseikhez. Dolgoztam már teljes lakóház-berendezésen Budapest legelőkelőbb kerületében, és újítottam fel Balaton-felvidéki présházba szánt 100 éves tölgyfa asztalt. Szívemhez a fa áll a legközelebb, de mindenféle, bútorkészítéshez használható alapanyaggal dolgozom. Duna-parti műhelyemben minden gép és kéziszerszám a pontos és kifogástalan kivitelezésű munkavégzést szolgálja. Neked miben segíthetek?

ÍZELÍTŐ MUNKÁIMBÓL
Egyedileg gyártott bútorok, felújított berendezési tárgyak
Munkáim szakmai tudásomat és elkötelezettségemet tükrözik: itt nincs helye a mellébeszélésnek. Nincs két egyforma bútor, ahogy az emberek is különbözőek. Igényesen kivitelezett bútorokkal, és a megbeszélt időre elkészülő munkával szeretem teljesíteni megrendelőim megbízásait.

Nőiesen elegáns lakás berendezése
Amikor legelőször jártam a lakásban, a padló még nyers beton volt, a falak még csak vakolva voltak. Nagy élmény volt nekem is végigkövetni, ahogy napról napra szebb és otthonosabb lett. A munka 1 hónapig tartott, szerintem az eredmény magáért beszél. A következő bútorokat készítettem a lakásba: konyha alumínium és magasfényű fehér bútorlapból, médiafal lakkozott dió furnéros bútorlapból, 4 beépített gardróbszekrény bézs magasfényű "mirror gloss" bútorlap és dió laminált bútorlap kombinációjából, egy előszobai cipős szekrény dió furnéros bútorlapból, 2 fürdőszobaszekrény fehér magasfényű "mirror gloss" bútorlap ajtókkal, és íves dió laminált bútorlap tetővel. Fűtőtesttakarók lakkos diófurnéros bútorlapból, perforált alumínium lemez betéttel, egy étkezőasztal magasfényű bézs bútorlapból és egy festett magasfényű fésülködőasztal.

Budai lakás modern konyhabútorral
A konyhafront alsó része laminált szürke bútorlap, a felső rész fehér fényes bútorlapból készült, süllyesztett LED-világítással

Balaton-felvidéki pince asztalának felújítása
Asztalfelújításra kaptam megbízást, a megrendelők a Balaton-felvidéki nyaralójukban találták ezt a jobb napokat látott asztalt. A terv az volt, hogy teljes felújítás lesz, de a munka kezdetén kiderült, hogy túl sok disznóvágást látott az asztallap, ezért azt inkább újra cseréltem.
A bővíthető lapos asztal lábainak anyaga esztergált bükkfa, az asztalkáva anyaga borovi fenyő.Az asztallap eredetileg borovi fenyő, az új lap anyaga a megrendelő kérésére viaszolt tölgyfa lett. A lábakat csiszolás után matt törtfehér festékkel festettem le.

Kerek diófa asztal
Kedvenc anyagomból, diófából dolgoztam egy fiatal baráti család megrendelésére. Én a készítést élveztem, ők a kész művet. Most az étkezőjüket díszíti. Utóbb készítettem hozzá egy félköríves ülőpadot is.

"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra"
Weöres Sándor
GALÉRIA
Nézd meg elkészült munkáimat!





























